Van egy barátom, Egyed László. Ismert grafikusművész, emellett írt szappanoperát, rendezett áldokumentum filmet és szerzett zenét. A kevés igazán szabad ember egyike. Ez utóbbiért nagyon irigylem.
Egyed László a kevés általam ismert szabad ember egyike. Autodidakta grafikus, egyszer azt találta mondani, hogy bárki megtanulhat úgy rajzolni mint ő. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy hány száz év alatt. A képei önmagukért beszélnek (itt), éppen azért nem is töltöm az időt az elemzésükkel, meg amúgy sem értek ehhez. Viszont nagyon tetszenek, bár maradéktalan élvezetükhöz időnként le kell küzdenem ösztönös vagy inkább tanult prüdériámat. De voltaképpen nem is a képekről, hanem alkotójukról akar szólni ez az írás. Mert ő nem "csupán" egy tehetséges képzőművész, de érdeklődése és játékkedve kimeríthetetlen: rendezett áldokumentum filmet a csendgépről, komponált zenét, egy darabig írta egy ismert szappanopera egyes részeit, egyébként pedig él-hal a táblajátékokért és a logikai fejtörőkért. Azt már meg sem említem, hogy kevés olyan buli van Budapesten ahova ő ne lenne hivatalos. De mind közül a legfontosabb az a szabadság, amit megteremtett magának. Nem fél, nem köt kompromisszumot, mégis mindenki kedveli remek humoráért, ráadásul még az álla sem kopik fel eközben. Hát, jó neki. És nekem is, hogy ismerem.
